Különösképpen modern történelme utóbbi két évtizedének ismeretében a magyarságnak rá kell döbbennie, hogy eddigi útja zsákutcához vezet. Különösképp az utóbbi évszázad egyértelműen lefele vezető iránya kell, hogy rádöbbentse önmaga radikális megújításának szükségességére.
Következésképp 21. sz. magyarságának kötelessége lenne arra rádöbbennie, hogy a jelen globális öngyilkos viszonyok annak eredményeképpen jöttek létre, hogy a nyugati civilizáció egy hamis történelemszemlélet következtében megtagadta azon örökséget, amely közel két évezreddel ezelőtt tulajdonképpen létrehozta, majd az utóbbi évezredben fenntartotta. Ez nem egy tudatos folyamat, hanem inkább egy olyan öntudatlan, amelynek beindulásában a Szent Inkvizíciónak alapszerepe volt. Ezen folyamat azonban nem a dolgok természetes folyásából következő organikus végkifejletet eredményezett, hanem egy olyan inorganikus állapotot, amelynek minősége csak mostanra, a 21. sz. elejére kezd egyértelművé válni. A 19. sz.-ban létrejött nyugati történelemszemlélet ugyanis ezen Inkvizíció által megkezdett állapotot szentesítette, amely mostanra egy szellemileg statikus globális állapotot alakított ki. A nyugati értékrend globális dominanciája következtében ugyanis általánossá vált azon nézet, hogy más alternatíva nem létezik. A 20. sz. elején azonban elsődlegesen a kvantumfizika jóvoltából az addig érvényesnek hitt világkép megingott, és a szellemileg fogékonyabb rétegek számára egyre egyértelműbbé vált, hogy komoly problémák vannak a nyugati világképpel. Ugyanakkor más is történt. Ahogy ugyanis a németek a 19. sz.-ban az indogermán-teória és a modern történelemszemlélet megalkotásának pionírjai voltak, a 20. sz.-ban öntudatlanul ezen teória lebontás-folyamatának is úttörőjévé váltak. Az 1986-ban Münchenben tartott történelmi hamisítványokkal foglalkozó konferencia bizonyítéka szerint ugyanis kiderült, hogy a nyugati civilizáció kialakulásáról világszerte vallott történelemszemlélet olyan egy köbmétert kitevő hamisítványdömpingen alapul, amit középkori kolostorokban "Isten akaratából" kreáltak. A 19. sz.-ban megteremtett és globális hatóerőre emelkedett történelemszemlélet tehát azért problematikus, mivel elsődlegesen ezen hamis dokumentumokra épít, és nem azon archeológiai leletekre, amelyek az egykori viszonyokat sokkal egyértelműbben képesek tükrözni. Prof. Carr, az Oxford Egyetem egykori történésze szerint viszont a történelem nem múlt, hanem jövő, és a jó történész csontjaiban a jövő van, hiszen a történelem lényegében nem egyéb, mint olyan új értékrend utáni kutatás, amely sikeresen kiállta az évezredek próbáját. Vagyis egy új típusú közelítésmód mielőbbi létrehozása épp a nyugati civilizáció értékrendjének megújítása miatt tűnik kívánatosnak. Kívánatosnak tűnik tehát egy olyan alternatív szellemtörténeti koncepció megalkotása, amely az archeológiai leletekre épül, és a korabeli szellemi hatások következtében azt is ki lehet mutatni, hogy a nyugati civilizáció kialakulásában lényegében hasonló értékrend játszott alapszerepet, mint ahova a nyugati tudomány a kvantumfizika formájában ért el. Mivel egy ilyen koncepció azt is bizonyítani lenne képes, hogy a koraközépkori időkben India és Germánia között azon szkíta népcsoport játszott elsődleges szerepet, amelynek alapszerepe volt úgy a nyugati mint a keleti civilizáció kialakulásának folyamatában. Következésképp az indogermán vagy indoeurópai kategória valójában sokkal jobban illik azon szkítának is nevezett etnikai formációhoz, amely tulajdonképpen a hunok alaprétegét is alkotta.
A koraközépkori nyugati források ugyanis a magyarokat és elődeiket illették ezen elnevezésekkel.
A 21. sz.-i magyarságnak tehát szükséges lenne saját elődeinek régmúltjában feltárni azon szellemi vonatkozásokat, amelyeknek alapszerepe volt azon folyamatokat illetően, amelyek jóvoltából maga a nyugati civilizáció is valójában megszülethetett. De nem csupán a megszületetésében töltöttek be ezen vonatkozások elsődleges szerepet, hanem ugyanazon vonatkozások ki is gyógyíthatják ezen civilizációt jelen betegségéből. Hiszen amennyiben képesek vagyunk a 19. sz.-ban létrejött történelemszemlélet egyoldalúságain felülemelkedni, akkor az is egyértelmű lehet számunkra, hogy ugyanezen vonatkozások összessége nem csupán képes volt Eurázsia úgy nyugati mint keleti végpontjain új civilizációk megteremtésére, hanem szemtanúi lehetünk annak, hogy a szubkontinens keleti végpontján manapság egy olyan új globális központ alakul ki, amelynek szellemisége képes lenne a nyugati vég újraélesztésére is. Ezen vonatkozások ugyanis egy olyan elsöprő erővel bíró szellemi rendszerré voltak képesek az ősi Eurázsia közepén összeállni amely a későbbiek folyamán Eurázsia keleti végpontján borulhatott teljes virágjába, míg a nyugatin annak maradványait felszámolta a Szent Inkvizíció. A nyugati - következésképp globális - civilizáció jelen betegsége tehát elsődlegesen azért alakulhatott ki, mivel a nyugati civilizáció megtagadta azon organikus értékrendből kinövő szellemi gyökereit, amelyeknek felemelkedésében tulajdonképpen alapszerepe volt. Mivel azonban ezen szellemiség bizonyos etnikumhoz kötődött, és ezen etnikum volt az elsődleges szállítója ezen szellemiségnek, a nyugati civilizáció a Szent Inkvizíció jóvoltából meghatározó közelítésmódjának eredményeképpen ezen etnikumot is megtagadta. Azt ugyanis minden mindmáig meghatározó nyugati történelmi munka a "barbár" jelzővel illeti, holott újravizsgáztatva a történelmet, akkor az is egyértelművé válik, hogy a valóságban ez egyáltalán nem így volt.
Úgy tűnik tehát, hogy a nyugati civilizáció öngyilkos értékrendje elsődlegesen a történelem félremagyarázása következtében alakulhatott ki. Viszont az ennek következtében beteggé vált nyugati civilizáció meg is gyógyítható. Ezen folyamatot azonban valahol és valamikor el kellene kezdeni, és különös tekintettel az egyre sürgetőbb globális állapotokra, ezen gyógyítás-folyamat megkezdése túlontúl sokáig nem halasztható. Tehát egy alternatív koncepció megteremtése elkerülhetetlennek tűnik. Ha viszont annak kapcsán kezdünk el vizsgálódni, hogy a középkori európai keresztény értékrend szerint ki is volt a fő ellenség, és ki ellen kellett "Isten akaratából" hamis történelemszemléletet teremteni, akkor ez a magyarság hun-szkíta ősei ellen irányulhatott. Az idők azonban változnak, csakúgy, mint ahogy a globális erőviszonyok is, amely viszont annak szükségességét sugallja, hogy éppen a nyugati civilizáció megújulásának ügye kívánná meg az ezzel kapcsolatos szemléletmód lényegének alapvető megváltozását. Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a magyarságot úgy valódi őstörténelme mint jelen helyzete arra is alkalmassá teheti, hogy éppen ezen elkerülhetetlennek tűnő - és a nyugati civilizáció alapvető megújulását elősegítő - folyamat vágóéle lehessen.
Ha a magyarság ezen lehetőséget feladja, önmagát adja fel.
Vagyis tudnia kell, hogy az a fajta szellemi passzivitás és önfeladás, amely különösképp az utóbbi időben jellemző volt rá, a továbbiakban nem folytatható. Következésképp más alternatíva nincs, mint úgy saját régmúltunk legmélyebb rétegeivel és jövőbeli lehetőségeinkkel, ugyanakkor úgy saját gyöngeségeinkkel mint erősségeinkkel való lehető legőszintébb szembesülés. Elkerülhetetlen tehát, hogy az utóbbi évezred, utóbbi század - és főképp az utóbbi egy-két évtized - mulasztásaival szembenézve képesek legyünk mielőbb levonni a régmúltunk legmélyebb rétegeiből egyértelműen következő azon konzekvenciákat, amelyek jövőnk alapvető befolyásolásában segíthetnek. Elkerülhetetlenül szükséges tűnik ugyanis egy olyan elementárisan új irány mielőbbi megkezdése, amely amellett, hogy az utóbbi évtizedek csorbáit kiköszörülje, arra is lehetőséget ad, hogy a magyarsággal azt is megértesse, hogy szükséges az utóbbi évezredéből következő szellemi tévutak kiküszöbölése, illetve az abból következő konzekvenciák levonása.
Félő ugyanis, hogy más módon nem leszünk képesek annak megfelelő mélységű megértésére, hogy valójában miért is volt képes a magyarságot elárulni jelen értelmisége.
Szükséges lenne ugyanis arra rádöbbennie, hogy maga a nyugati értelmiség jelen értékrendje sem képes arra, hogy egy olyan életképes globális civilizációt tartson fenn, amely valamennyiünk gyermekének biztonságos jövőt lenne képes biztosítani. Ezen értelmiség ugyanis nem elég értelmes, hiszen vaskövetkezetességgel egy lényegében inkvizíciós alapokon álló olyan hamis "értékrend" vall továbbra is, amely végeredményben az öngyilkos globális viszonyok okozója. Vagyis amennyiben a magyarság nem teszi meg mielőbb az első meghatározó lépéseket egy olyan új értelmiség létrehozására, amely valójában képes az "érték" őrzésére, következésképp az értelmes és felelősségteljes értelmiség szerepének maradéktalan betöltésére, akkor annak következményei valószínűleg könnyen kiszámíthatóak. A magyarság ugyanis vesztésre áll. De tudnia kell azt is, hogy nem azért áll vesztésre, mivel született vesztes, hanem azért, mivel lényegében a nyugati civilizáció azon jelen "értéktelen" értékrendjének kritikátlan másolását végzi, amely a globális öngyilkosság lehetőségének elsődleges előkészítője.
A magyarságnak ezért kell ezzel következetesen szembesülnie, mivel a magyar kreativitás ennél potenciálisan sokkal többre képes. Erre a magyarságnak is rá kell döbbennie. Amennyiben tehát önmaga maradéktalan megújításán keresztül egy a fentiek figyelembevételével egy olyan modellértékű folyamat megkezdésére vállalkozik, amely a magyar kreativitás felhasználásával a magyar régmúlt azon atavisztikus mélyrétegeinek tanulságait célozza meg, amely úgy a Kelet, mint a Nyugat felemelkedéséhez is vezetett, akkor úgy a Kelet, mint a Nyugat legjobbjai mellénk fognak állni. Ehhez azonban szükségesnek tűnik a figyelmet arra is felhívni, hogy nem minden érték amit ma a Nyugat annak hisz, viszont azért még van érték Nyugaton is. Ugyanakkor azzal is a kívánatos mértékben szükségesnek tűnik szembesülni, hogy a globális viszonyok meghatározója egyre inkább azon Kelet-Ázsia, amely azon szellemi-morális sajátosságokat viszi maradéktalanul tovább, amelyet egykor a magyarság szkíta ősei teremtettek.
Ha valakinek, akkor a magyarságnak meg kell teremtenie annak lehetőségét, hogy megértse: hogyan lehetséges ez? Ehhez kívánatosnak tűnik elkezdeni egy olyan folyamatot, amely a nyugati értékrend pozitívumait a keleti értékrend pozitívumaival megfelelően egyeztetni képes. Vagyis mivel az emberiség számára nincs más, mint a jelen öngyilkos globális értékrend helyett egy életképeset létrehozni, egy új típusú folyamatot valakinek mielőbb el kell kezdenie, azaz a keleti és nyugati értékrend kívánatos szintézisét mielőbb megteremteni. Erre ugyanis rengeteg lehetőséget ad azon egykori közép-ázsiai, lényegében szkíta típusú kultúrkör, amely nem csupán a magyar szellemiség alaprétegének tekinthető, de amelyből Kelet-Ázsia szellemisége is megszületett. Mivel azonban az a mindezidáig "barbár" jelzővel illetett népvándorlás is innét indult, amely tulajdonképpen megszülte a nyugati civilizációt is, és mivel ezen civilizáció a Szent Inkvizíció - vagyis nem a kereszténység, hanem csupán annak egy szellemi vadhajtása - hatássorozatának következtében elvesztette eredetileg sokkal teljesebb-értékű szellemi szubsztanciáit, szükséges lenne annak feltételeit megteremteni, hogy ezen nyugati civilizáció megismerhesse és visszanyerhesse eredeti értékrendjét. A nyugati értékrend ugyanis inorganikussá vált, hiszen elvesztette egykor természetközpontú, organikus gyökereit, amely inorganikus minőség mára gyakorlatilag öngyilkossá fajult. A globális öngyilkosság lehetőségét mára létrehozó inorganikus világlátás azonban többé már nem a Nyugat belügye, hanem valamennyiünké, bárhol is éljünk Földünkön.
A magyarságra tehát ebben a vonatkozásban kiemelt szerep vár. Szkíta ősei ugyanis elsődleges szerepet töltöttek be a nyugati civilizáció megteremtésének folyamatában, ugyanakkor ezen civilizáció értékrendje a későbbiek folyamán félresiklott. Ezen félresiklott szellemiség a későbbiek folyamán az egész világ - benne a magyarság - szellemét is kisiklatta. Következésképp a magyarságnak is elsődlegesen azzal kellene a lehető legkövetkezetesebben szembesülnie, hogy a nyugati szellemiség helyes vágányra helyezésének folyamatát önmaga szellemiségének helyes vágányra helyezésével kell kezdenie.
E folyamat fogja képessé tenni arra is, hogy megértse azt, hogy valójában mi is történik ma Kelet-Ázsiában. Hiszen Kelet-Ázsia robbanásszerű fejlődésének valódi okait illetően is lényegében azon világkép belső dinamikájának gyakorlatba való átültetéséről van szó, amelyhez a nyugati tudomány a kvantumfizika formájában jutott el. Ennek jóvoltából ugyanis azt is tudhatjuk, hogy amit eddig kézzelfogható valóságnak hittünk, az csupán a valóság Relatív, 10%-os része, amelyet viszont meghatároz az Abszolút 90%-a. Az anyagi világ - amelyet a nyugati tudat valóságnak hisz - csupán a durvaenergiák 10%-os tartományát jelenti, amelyet tehát a finomenergiák 90%-os Abszolút régiója határoz meg. Ugyanakkor ez azon tartalom, amely meghatározza a LÉT TELJESSÉGÉT, és azon szubsztanciáról van szó, amelyet a kereszténység az Isten, vagy TEREMTŐ néven nevez. Azonban az ezzel kapcsolatos nyugati módszerek nem rendelkeznek olyan hatékonysággal, mint ahogy az kívánatos lenne civilizációnk negatív tendenciáinak pozitív irányba történő fordítása szempontjából, következésképp egyre elkerülhetetlenebb a keleti módszerek fontosságának felismerése.
Amennyiben pedig átgondoljuk a Dalai Láma évtizedekkel ezelőtti kijelentését ("A buddhizmus nem vallás, hanem tudomány: A Mentális Működés Tudománya"), akkor az is egyértelmű, hogy itt inkább egy olyan módszerről van szó, amelynek alaptanai összeegyeztethetők a kereszténységgel, és amely a magyarság szkíta őseinek alkotása. A "szkíta" görög elnevezés perzsa megfelelője ugyanis a "szaka", szanszkrit megfelelője a "shakya", a japán pedig a "shaka". Nem véletlen tehát, hogy az ugyanazon világkép társadalmi vetületeként elkönyvelt konfucionizmussal kapcsolatban a jezsuiták komolyan foglalkoztak annak lehetőségével, hogy azt tanrendszerük axisává tegyék. A szkíta-utód magyaroknak tehát hasonlóval az eddigieknél sokkal következetesebben kellene foglalkoznia. A Shakyamuni Budha elnevezés ugyanis - ahogy nevezik e tanrendszer alapítóját - valójában a "Szkíták Bölcse, a Megvilágosult" ("shakya"=szkíta, "muni"=bölcs, vagyis szankszritul a "Shakya-muni" a "szkíták bölcse", míg "budha" a "megvilágosult") jelentéssel bír, mivel a buddhizmust megalapító, a Shakyamuni vagy Buddha címmel felruházott Sziddharta herceg az indo-szkíták királyi törzséből származott. Eszméinek lényegét illetően tehát nem tett egyebet - Eliade, az összehasonlító vallástudomány megalapítója szerint is -, mint a Termékeny Félhold termékenységideológiáját és gyakorlatát "modernizálta", vagyis tette kora hatékony tanrendszerévé. De figyelemreméltó az is, hogy a Buddha jelentésű japán "Ó-saka-szama" szóösszetétel szó szerint az "Ő-szkíta-felsége" jelentéssel bír. Kívánatos nyomatékosítani tehát azt is, hogy az eredeti szankszrit kiejtés szerint "buda", "budda", legfeljebb gyenge "h"-val ejtett "budha", és pl. angolul is általában "buda", "budda" hangértékkel ejtik. Azonban a magyar "budhha" fonetika elhibázott, hiszen míg a francia "Bouda"-át ír és "budá"-t ejt, addig az olasz, spanyol és portugál nyelveken mind a kiejtés, mind az írásmód azon "Buda", amely híven tükrözi az eredeti szankszrit hangértéket. Vagyis kívánatos lenne azt magyarul is így írni és ejteni, főként mivel Atilla bátyja - a szakrális uralkodó - Buda volt. Vagyis a magyarságnak szükséges lenne saját elődeinek régmúltjában feltárni azon vonatkozásokat, amelyeknek alapszerepe volt azon folyamatokat illetően, amelyek jóvoltából maga a nyugati civilizáció is megszülethetett.
Kodály megállapítása szerint a magyar népzene évezredeket hidal át, a 30 évet átölelő kutatási eredményeim pedig azt sugallják, hogy a magyar népművészet vizuális jelképrendszere lényegében nem egyéb, mint azon szellem-tudomány szimbolizmusának mindmáig tartó túlélése, amit "A Szkíták Bölcse" teremtett.
Azonban mivel úgy a magyar népművészetben mint a kelet-ázsiai hagyományokban kikristályosodó szellemiség lényege egyáltalán nem mond ellent a keresztény tanoknak - hiszen bennük tulajdonképpen ugyanazon szellemi kvintesszenciák sűrűsödésével szembesülhetünk, amelyeket a kereszténység is megkíván - bár köztük lényeges különbségek is akadnak. Míg ugyanis a kereszténység kívánatosnak tart bizonyos szellemi minőségek megvalósítását, addig az a legtöbb esetben - legalábbis az egykori közép-ázsiai és jelen kelet-ázsiai hagyományos szellemi technikák hatékonyságához viszonyítva - megmarad a szándék szintjén. Persze a jó szándék értéke igen nagy. A szándék viszont csak szándék, és önmagában még nem képes eredmény létrehozására, hiszen ahhoz eredményes folyamat szükséges. Ez viszont technikákat feltételez. Eredményes technikákat. Ez a szellemi folyamatok esetében sincs másképp. Szembesülnünk szükséges tehát azzal az egyáltalán nem elhanyagolható ténnyel, hogy a mindmáig érvényesnek tekintett nyugati értékrend saját legmélyebb szellemi hagyományának szintjén nem képes megvalósítani azon eszményképeket, amelynek realizációját fontosnak tekinti. Ezzel kapcsolatban egyáltalán nem mellékes felidézni, amit a kínai keresztény misszionárius fiaként született író Lin Yu-tang ekképp fogalmazhatott meg még közel egy évszázaddal ezelőtt is a "Mi, kínaiak" c. könyvében, miszerint "…Kínában sokkal több krisztusi jellemmel találkozhatunk, mint Nyugaton két ezer éven át tartó imádkozás, gyónás és zsolozsmázás után…".
A magyar népművészetben túlélt szimbolizmus ugyanakkor nem egyéb, mint azon egykori Közép-Ázsia szellemi technikáira történő utalás, amellyel a jelen Kelet-Ázsia u. n. "csodái" is megteremtődnek. Csoda viszont nincs, csak TUDÁS és NEM-TUDÁS. A jelen Ázsia "csodái" ugyanis nem egyebek, mint a valóság mélyrétegeiben lappangó és mindenki által elérhető finomenergiák működés-mechanizmusának megfelelő ismerete.
Vagy inkább annak tudása, hogy ezen mechanizmus hogyan hasznosulhat a mindennapokban. Azaz ha valakinek, akkor nekünk magyaroknak időszerűnek tűnik tisztázni az ezzel kapcsolatba hozható szellemi vonatkozásokat, többek közt azt is megértve, hogy az ott történt "csoda" egyáltalán nem csoda, hanem inkább egyfajta tudás. Ha viszont így van, akkor annak módszere eltanulható. Hiszen Kelet-Ázsia gondolkozásmódjának központjában hasonló világkép él, mint amelynek felfedezéséhez a kvantumfizika formájában ért el a modern Nyugat. Az elsődleges probléma viszont az, hogy csak annak megértéséhez ért el, hogy a lét egy más dimenziója létezik, de sajnos nem tudja, hogy mi hozzá a kulcs. Kétségtelen tény, hogy ez is egyfajta eredmény. Eszerint az anyag csupán a lét 10%-át kitevő durvaenergiák rezgésszintjét tükrözi, amely fölött viszont ott van a 90%-ot kitevő azon finomenergiák rezgésszintje, amely meghatározza a 10%-os durvaenergiák rendszerének működésmechanizmusát is. A lényeges különbség tehát az emelkedő Kelet és a stagnáló Nyugat között, hogy az előbbi tudja, hogy léteznek módszerek, amellyel a finomenergiák működésmechanizmusa mobilizálható, míg az utóbbinak fogalma sincs ezen módszerekről. Ismétlésre érdemes, hogy elsősorban azért nem, mert ennek tudatát a Szent Inkvizíció értékrendje és gyakorlata kiirtotta Eurázsia nyugati végpontján, míg az nem csupán menedéket, de továbbfejlődési lehetőséget is kapott a keleti végeken. Vagyis az ezzel kapcsolatos távol-keleti szellemi technikák lényege tehát azon képesség elsajátításának tudása, hogy hogyan vagyunk képesek minél többet megérteni ezen 100%-os Teljesség működésmechanizmusából, és azt hasznosítani mindennapjainkban. Annál is inkább időszerűbb ezzel foglalkozni, mivel a jelenleg globális mértékben meghatározó nyugati gondolkozásmód ezt tulajdonképpen elfelejti, következésképp figyelme csupán elsődlegesen ennek 10%-ára irányul. Vagyis túlméretezett önbizalma jóvoltából lényegében elfelejti, hogy a 10% nem egészen 100% hiszen a 10%-ot is ez vezérli, viszont ezzel kapcsolatban kénytelenek vagyunk olyan sikamlós területekre is tévedni, amelyet a jelen nyugati paradigma nem egészen képes elfogadni. Pontosabban a meghatározó tendenciák kérdőjelezik meg ezt, míg az újabb, és egyre nagyobb teret nyerő tendenciák lényegében egy újfajta tényező egyre gyakrabb és következetesebb hangoztatásával nyernek egyre nagyobb teret. Arról van szó ugyanis, hogy a jelen nyugati értékrend fő áramát képező irányzat meglehetős előszeretettel is megfeledkezik, hogy ezen 100% valós értékeit teljes mélységében nem ismerjük. Legalábbis a nyugati gondolkodásmód elsődlegesen logikai - vagyis a bal agyfélteke lehetőségeit kizárólagosnak elismerő - módszerei miatt. Viszont a logikai közelítésmód rendkívül fontos, azonban az nem képes a létezés teljességének átfogására, csupán annak szegmentjét érti meg. A 10%-os szegmentjét. Mindazonáltal pszichológusok, kreativitáskutatók stb. szerint egyre inkább elfogadott, hogy a kreativitás folyamata maga is elsődlegesen azon intuitív folyamat következménye - és ez a jobb agyfélteke tevékenységének az eredménye -, amely elsődlegesen a 90% régiójából táplálkozik. Lehet, hogy elér az emberiség annak felismeréséig, hogy a 90% több mint 10%. Sőt elér addig, hogy felfedezze, hogy a 10%-ot is a 100% teljessége kormányozza? Sőt, nem kizárható, hogy az emberiség fejlődésében olyan áldott állapot is kialakulhat, amikor annak lehetőségét sem zárta ki, hogy az összessége az ezen 100% teljességnek esetleg tudatos is lehet?
Mindenesetre az őskultúrák ennek lehetőségét egyáltalán nem zárták ki.
Nem másról van ugyanis szó, mint amit Jung a Kollektív Tudattalan névvel illet, amely viszont a tudatalattiból irányítva meghatározza valamennyiünk tudatos döntéseit is. Vagyis itt lényegében nem egyébről, mint azon szubsztanciáról van szó, amelyet a kereszténység az Isten névvel illet. Az ezzel kapcsolatos - lényegében szkíta-gyökerű - szellemi módszerek végső céljai lényegét tekintve tehát nem különböznek a kereszténység céljaitól, ugyanakkor tanulhatók anélkül, hogy a kereszténység céljai sérülnének. Viszont mivel némi különbség is akad a kettő között, tisztáznivalónk is akad. Ebben az esetben viszont nem ragadhatunk le az eddigi - korlátoktól sem mentes - közelítésmódoknál. A magyar közmondás szerint ugyanis: "Segíts magadon, és Isten is megsegít". Korlátolt hívőségre vall tehát nem elfogadni annak lehetőségét, hogy ahhoz, hogy Isten teremtésfolyamatát tökéletesíthessük, nem lenne szükséges eddigi módszereink gazdagítása. Annál is inkább, mivel van egy Kodályunk, akinek megállapítása szerint a magyar népzene az ázsiai zenekultúra több-évezredes fájának legnyugatabbra hajló ága, ebből sok egyéb is következik. Vagyis ekkor sokkal következetesebben és sokkal felelősségteljesebben kellene foglalkozni azon lehetőségekkel, amelyet a magyar népművészet vizuális jelképrendszere a magyarság számára is felajánlani képes a "Segíts magadon, és Isten is megsegít" szellemében. Hiszen a magyar népművészet vizuális jelképrendszere azon szellemi módszerekre történő egyértelmű utalás, amellyel napjaink kelet-ázsiai "csodái" is létrejönnek.
Ugyanis a "magyar csoda" lehetősége a lábunk előtt hever, amennyiben képesek vagyunk újra megérteni és alkalmazni a magyar népművészet jelképrendszerének üzenetét.
Három évtizedes kutatásaim eredményei ugyanis bizonyítani képesek, hogy a kodályi állítás nem csupán a magyar néphagyomány egyéb területeire is érvényes, hanem olyan üzenetet is rejt, amellyel a magyarság új korszaka is megvalósítható. Ehhez azonban a magyarságnak kell évezredes álmából felébrednie. Következésképp úgy tűnik, hogy elérkezett annak az ideje, hogy a magyarság saját egykori szerepét is új szempontok szerint szükséges megítélnie. Túlontúl sok jel mutat ugyanis annak irányába, hogy a magyarság sem az utóbbi ezer évben tanulta meg a kultúrát, viszont annak valószínűsége sokkal nagyobb, hogy valójában ekkor kényszerült arra, hogy valójában elfelejtse azt. Legalábbis abban az értelemben, ahogy pl. a hagyományos Kelet-Ázsia követelményrendszere szerint értik a kultúra fogalmát. Mivel tehát az egykor még igen fejlett közép-ázsiai szellemi szubsztanciák Kelet-Ázsiában kaptak lehetőséget a maradéktalan továbbfejlődésre, az u. n. kelet-ázsiai "gazdasági csodák" valódi lényegét illetően is szükséges lenne azt a Nyugatnak is új módon felfognia. Úgy kezelnie tehát, hogy tulajdonképpen nem egyébről van szó, mint ugyanazon szellemi szubsztanciák Kelet-Ázsiában történt továbbfejlődéséről, amelyek valójában azon Közép-Ázsiában jöttek létre, amelyet szellemi-morális értelemben a szkíták dominanciája határozott meg. Azon szkíták dominanciája, amelynek jóvoltából a mindezidáig még nem egészen jogosan a "barbár" jelzővel illetett népvándorlás tulajdonképpen megszülhette magát a nyugati civilizációt is.
Különös jelentőséggel bírhat mindezen jelenségek új szempontok szerinti kiértékelése a nyugati szellemi-morális válság, illetve a magyarság jelen válságának idején.